2012. december 31., hétfő

23. fejezet

Koncertek, koncertek hátán

Sziasztok! Hát először is, köszönöm a 3 komentet. Örültem neki! Ez a rész nem karácsonyi és nem is szilveszteri! Azt majd szünetben hozom, mert 7. itthon vagyok és lesz időm megírni majd. Kicsit hosszú rész lett, de remélem tetszik nektek!  És amint láthatjátok, kicserélődtek oldalt a képek, és a háttér is. 
Ezzel a résszel szeretnék nektek  ONE DIRECTION-BAN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNNI! Remélem jövőre is olvasni fogtok engem!      Millió puszi nektek, Lena


/December 21./

Eltelt megint egy kis idő. Perrie-t hazaengedték a kórházból és már énekelhet is. Igaz nem nagyon szabad erőltetni magát, de nem lehet beszélni neki. És lila lett a haja. Kicsit meglepődtem, de tetszik nagyon is.

Harry állítólag még mindig együtt van azzal a nőszeméllyel. Síelni is voltak és Harry egyszer beleverte az állát egy padba, aztán, meg valahová a kezét.Nemsokára karácsony. Karácsony után, szeretnénk odaköltözni London-ba Louis-al. Vagyis a többiek is szeretnének, de nekik eddig jó itt is. Majd lehet később utánunk fognak azok jönni. Pont ma vagyunk fél éve együtt Louis-al. Aminek nagyon is örülök. Mindjárt loui szülinapja is lesz. Méghozzá a 21. Hát nem néz ki annyinak. Mármint agyilag. Szeretem nagyon is, de olyan mint egy óvodás néha. És ezt ő maga is mondta, hogy sosem szeretne felnőni.

Ma korán keltem,mert rengeteg dolgom lesz. A fiúknak és nekem is lesz egy utolsó koncertünk ebben az évben, utána szünetelünk és újév után újra kezdődik minden.

Szóval nekem lesz délelőtt a koncertem itt LA-be, utána kora délután megyek két koncertre is. A Big Time Rush-ra és Bruno Mars-ra. azután este pedig a fiúk koncertje lesz, ahová mi is megyünk. Úgy értem a lányok is mind.
Ed-el fogok menni koncertre. vagyis majd BTR és BM-ra. ő hívott magával és én örömmel igent mondtam neki.
A fiúk sajnos nem tudnak jönni a koncertemre, mert nekik akkor van főpróba. De Lizzy,Perrie és Dani jönnek velem. Nekem tegnap már megvolt a főpróba, így most nem kellet hamar felkelnem és próbára jönnöm.
concert03
Felvettem egy kék csöves farmernadrágot,rá egy fehér COOL KIDS DON'T DANCE feliratú pólót, ami Zayn-től csórtam el.Fölé egy fekete cica mintás pulcsit, egy világosbarnás, bundás bokacsizmát és az arany színű csillag alakú fülbevalómat. Kicsi smink és készen is voltam. Tudom nem nagy szám, de nekem így jó. Pakoltam pár dolgot a táskámba,majd lementem a nappaliba, ahol Lizzy már várt rám a lányokkal.  Csak mosolyogtunk egymásra, majd becsuktuk a házat, beültünk a kocsimba és elindultunk a koncert helyszínére. Ezúttal nem egy stadionba voltunk, hanem egy parkba felállított nagy színpadon. Ilyen szabadtéri dolog volt. Most éppen nem volt hideg, de azért hó egy kicsi volt. Ezért nem vettem kabátot. A lányok a színpad mellett megálltak és onnan néznek majd minket. Én hangolni kezdtem közben Perrie segítségével. Miután ezzel is megvoltam, odajött a műsorvezető pasi, köszöntött, beszéltünk pár szót,majd felment a színpadra és beszélni kezdett.

- Hú jó nagy bulit csaptak a lányok igaz? Na de most következzen, Bella és zenekara! - kiabálta a mikrofonba a pasas, én meg felszaladtam a színpadra.

- Helló mindenkinek! - mondtam a mikrofonba  ma egy őrületes nagy bulit fogunk csapni. - mondtam mosolyogva   Kezdésnek legyen egy pár saját új számom. - mondtam, majd a fiúkra néztem és bólintottam, hogy kezdhetik valamelyikkel. Elsőnek a  Here's to us  számot adtuk elő, azután a Bad Boys , a Cheer me up, a Faster Than Boys . 

- A következő számhoz szeretném az én legjobb háttér énekesemet felkérni, hogy énekeljük el a számomat. Fogadjuk Karissa-t nagy tapssal. - mondtam a mikrofonba és közben hátra mutattam Karissa-ra. 
Mosolyogva megöleltük egymást, majd miután elindult a szám énekelni kezdtünk. Először én, azután ő,majd közösen énekeltünk. Ez volt az L.A. Boyz című számunk.  
Ezután már nem saját számokat énekeltünk, csak feldolgozásokat. 
- Gondolom mindannyian hallottatok a December 14.- i newtowni iskolai mészárlásról. Na hát, az én unokatestvérem, Demi Lovato feldolgozta az Angels amoung us című számot az Alabama együttestől. Most pedig én az ő feldolgozását szeretném elénekelni. Mondjuk nem lesz olyan jó mint az övé volt, de próbálkozzunk meg vele. Szóval én is ezzel szeretnék emlékezni rájuk. - mondtam a mikrofonba,majd behunytam szemeimet és vártam a dallamokat. 
Behunyt szemmel álltam végig és úgy énekeltem. A dal befejeztével pedig kinyitottam újra szemeimet, amelybe könnyek szöktek. És ahogy láttam, nem csak az enyémbe.
- Jó elég a sírásból, rázzuk fel a bulit. Jöjjön Amelia Lily - You Bring Me Joy  száma. - kiabáltam a mikrofonba és miután elkezdtük, ugráltam és táncoltam a szám alatt. Tisztára bepörögtem. 
Ezek után sorba jöttek a pörgősebb számok. Fun - Some Nights , Linkin Park - Castle of Glass , Karmin - 
Broken Hearted , és végül Pink - Try című száma, amihez koreográfia is készült. Dani-val már egy jó ideje 
ezt gyakoroljuk. Eddig nem akartam előadni, míg úgy gondoltam nem meg y jól. De most itt volt az idő. 
- Szóval az utolsó előtti számra, már egy jó ideje készültem. Nem akartam addig megmutatni nektek, míg 
tökéletes nem lesz. Ehez a számhoz tartozik egy koreográfia is, ami nem jöhetett volna létra, az én barátnőm nélkül, Danielle Peazer. - mondtam, majd mutattam neki,hogy jöjjön fel.
Ő mosolyogva feljött hozzám, megöleltük egymást és úgy álltunk tovább.
-Szóval most szeretném bemutatni nektek amit annyira sokáig tanultam.- mondtam, majd levettem a cipőmet, hogy jobban tudjak táncolni.
Dani lement a színpadról, én meg neki kezdtem énekelni a számot és közben elkezdtem táncolni ahogyan tanultuk. Nem úgy ahogy a klipben van, mert kellene hozzá egy férfi is, hanem kicsit hasonló, kicsit saját mozdulatokkal. A szám végeztével, hatalmas tapsviharba és ujjongásba kezdtek. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Felhúztam a cipőmet és ittam egy kis vizet. 
-Hát köszönöm a tapsot, de úgy tudom ez nem nekem szól, hanem aki kitalálta. Na de az utolsó számhoz, szeretném felhívni a színpadra az én barátnőimet. Főleg az egyiket, mivel az ők egyik dalát szeretném elénekelni. Lányok gyertek csak fel. - mondtam, majd a többiekkel együtt tapsoltam  Perrie, ha megengeded, a ti egyik számotokat szeretném elénekelni veletek együtt, mert annyira tetszik. - mondtam barátnőmnek.
- Ezer örömmel barátnőm. - mondta mosolyogva és megölelt
Mutattam a fiúknak, hogy mehet a zene és énekelni kezdtünk. Mind a négyen. Little Mix - pretend it's OK
A dal befejezésével, a többiek is odajöttek hozzánk, bemutattam mindenkit, meghajoltunk és az év utolsó koncertünk befejeződött.

A koncert után elköszöntünk a többiektől, mi meg hazamentünk. Már dél volt. Haraptam valamit, majd feljöttem a szobámba és még pihenni akartam a koncertek előtt. Alig aludtam el,mikor pittyegett a telefonom,hogy jött egy üzenetem. Ed volt, hogy a Bruno Mars koncertet lefújták. Hála az égnek, legalább pihenhetek még a másik koncert előtt.  Fél 4-ig aludtam. Bevallom jól esett nagyon is.  Fél 5 -kor kezdődik a másik koncert, ezért van még időm előtte. Leöltöztem, majd felvettem egy másik ruhát.
Egy rózsaszín farmer csőnadrágot, fölé egy kék-fehér csíkos pólót, rá meg egy világosabb narancssárga szerű kardigánt. És a barna bakancsomat. Hajamat begöndörítettem,raktam fel egy kis sminket, majd lementem a nappaliba.
- De csini valaki! - jött oda Lous és megcsókolt
- Majd este nézd meg! - mondta vigyorogva Perrie
- Psszzt! - pisszegtem le, közben én is nevettem.
- Naaa mi lesz rajtad! - nyafogott mint egy kisgyerek a nyalókájáért
- Majd meglátod. - mondtam és kacsintottam egyet
Bementem a konyhába, ahol Lizzy, Hazza és Liam  szorgoskodtak. Leültem Dani mellé az asztalhoz és enni kezdtem egy almát.
- Tuti jó voltál ma. - mondta vigyorogva Dani
- Köszönöm, de te nélküled nem sikerült volna. És kérdezhetek valamit? - kérdeztem
- Mond! - nézett rám
-Nem jössz el velem a BTR koncertre? A Bruno Mars koncertek lefújták, így Ed nem jön már velem. Ugye eljössz? - kérleltem.
- Na ná! Rég voltam már koncerten! És legalább ráhangolódunk az esti bulira. - mondta mosolyogva, majd megitta utolsó korty teáját
- Akkor viszont menjünk lassan! - mondtam, majd megvártam míg elrakja bögréjét, felvesz egy felsőt,majd kimentünk, beültünk a kocsimba és elindultunk a helyszín felé.
Egy 15 perc alatt itt is voltunk. Kicsit késve jöttünk, mert már az utolsó néhányan álltak csak a sorban. Gyorsan leparkoltam, kiszálltunk és odaálltunk a sorba. Nekünk VIP jegyünk volt,így az első sorból élvezhetjük a koncertet. A többi sikítozó rajongóval együtt ugráltunk és énekeltünk mi is.
- A következő számhoz szeretnénk valakit felhívni a színpadra. Egy olyas valakit, akit mindannyian ismertek nagyon jól. - mondta Carlos a mikrofonba és közben az egyik biztonsági mondta, hogy én leszek, az,szóval menjek fel a színpadra.
Még Carlos beszélt valamit, addig Dani-val kézen fogva, kimásztunk a tömegből és elindultunk a színpad fel.
Dani megállt oldalt, aztán mikor mondták a nevemet, besétáltam hozzájuk és megöleltem mind a négyüket külön-külön.
- Nos ez egy nem saját számunk lesz, hanem egy feldolgozás, méghozzá Jason Mraz - I won't  give up  című száma. És ehez kérnénk fel téged Bell. - mondta Kendal
- Rendben van! - mondtam mosolyogva, majd leültem a kikészített székek egyikére. A srácok is leültek és Kendal gitározott csak. A banda hátul nem.  A közönség velünk együtt énekelt. Olyan jó volt.
A dal után, lementem vissza Dani-hoz. A koncert többi részét, végi ugráltuk.
Azután hazamentünk és a nap további részét a csajokkal együtt töltöttük. A fiúk már akkor elmentek próbálni. Ettünk, ittunk és tv-t néztünk. Utána készülni kezdtünk. Én egy egyszerű térd alá érő világoskék-fehér színű mintás ruhát, egy fekete bolerót. Egy ezüst toll fülbevalót, fekete csillag medálos nyakláncot és egy fekete  arany  szegecses bokacsizmát. Ja és egy fekete csipkés harisnyát, mert hideg van. Halvány smink és a hajam maradt göndör.
A lányok is hasonlóan voltak kiöltözve. 8 óra előtt elindultunk, bementünk hátul, leültünk a nekünk kijelölt helyre és váruk a koncertet. Egy 5 perc múlva, feltűntek a fiúk és elkezdődött a buli. Végig táncoltuk, énekeltük, ugráltuk az egész koncertet. Közben ittunk is. Jól mulattunk az már biztos.
Nem tudom mikor és meddig tartott a koncert, mert szerintem egész jól becsiccsentettem. Ugyanis már a fiúk kocsijában találtam magamat és Lizzy vállára voltam dőlve. Úgy látom nem csak én rúgtam be.
A fiúk bevittek minket a házba és a szobánkba felvittek. Vagyis engem Louis, Lizzy-t Niall és a másik két lányt a vendégszobába tették. Gondolom én.

2012. december 24., hétfő

22.fejezet

Sziasztok! Meghoztam a következő részt! nem valami nagy szám lett, de azért remélem tetszik nektek. És köszönöm azt a három kommentet. Hiába kevés, de örülök neki. és a többiekének is örülnék. Tudom, hogy olvassátok többen is! De nem szólok semmit sem, mert bár nem karácsonyi rész, azt két ünnep között fogom majd csak felrakni. Csináltam nektek egy kis képecskét. Nem valami nagy szám, de szívből csináltam nektek. És el ne felejtsük, hogy a mi Tommo-nk ma lett 21. éves. Az Isten éltesse sokáig őt és Sok boldog Karácsonyi ünnepeket kívánok nektek drága olvasóim!






/December 15./
Eltelt egy újabb időszak és lassan vége az évnek. Történt pár dolog azóta. A fiúknak megjelent az új albumuk, ami nagyszerű lett. És három klipjük is. Nekem is megjelent az első albumom. Klip is készült már kettő.
A fiúk vettek részt pár díjátadón és egy pár műsorban is szerepeltek. Louis meccse után még én meg ő maradtunk egy-két napot Doncasterben.  A fiúknak sok helyen kell fellépniük még. Alig van szünetük. Harry-vel November vége felé elmentem a  Twilight Saga utolsó filmjére. Jó volt nagyon is. Kár,hogy a többiek nem tudtak jönni. Pedig akartak. Így is alig engedték el Hazza-t velem a premierre. Ott találkoztam  egy régi barátnőmmel Amy-vel. Jó volt újra találkozni és beszélgetni kicsit a régi időkről.
Liam  nek van két új tetkója. Louis is csináltatott. Neki már 5  van. Hazza is csináltatott. Nem tudom mi lett itt. Csak Niallernek nincs egy sem. De addig jó. Ő maradjon csak meg  magának.
Nemsokára megint mennek turnézni. És ezt nem szeretem. Az iskolát otthagytam. Rájöttem, hogy hülyeség és teljesen lefáraszt. A munkán is gondolkodom, de inkább nem.
A fiúk múlt hónapban elutaztak Németországba, mert most a Go1DTicket nyerteseit hirdetik ki minden országban. Vagyis nem mindenhová mennek el. Voltunk New Yorkba is. Míg a fiúk felléptek pár helyen  én sem unatkoztam. Találkoztam egy pár régi barátommal és vettünk fel egy-két klipet is. A Schneider tesókkal. Régóta ismerem őket és jó volt együtt dolgozni megint. Találkoztam Demi-vel és a tesóival is. Miley Cyrus-al, akit Demi által ismertem meg, Nick Jonas-al, aki segédkezett az albumomba is.
És most utazunk Londonba, mert Perrie kórházban van. Kivették a manduláját. Mindenki megy, kivéve Hazzát. Most rá nagyon mérges vagyok.  "Állítólag" együtt vannak Taylor Swiftel. Eddig bírtam a csajt, de ahogy megismertem, hát inkább nem is mondok semmit sem. Szóval nagyon lehúzza őt. Alig van már velünk és sehová sem engedi el. Most is valami koncerten van vele mint hogy ide jönne. Meg Harry tagadja, Taylor viszont nem. Már nem tudok semmit sem az biztos. Zayn, Niall és Lizzy már ott vannak tegnap óta, de mi csak ma megyünk.
Még jó, hogy itt voltunk New Yorkba és innen könnyebb volt Londonba repülnünk mint LA-ből.
Már a kórházban vagyunk és a váróteremben ülünk. Egyszerre nem mehetünk be sokan hozzá, csak kettesével.  kicsit ideges vagyok, mert mi van, ha én is idekerülök? Nekem is ki kellesz venni a mandulámat? Elvégre énekes vagyok. Ezt szerintem Louis is látta rajtam.
- Baj van Kicsim? - kérdeztem,közben megszorította a kezemet
- Semmi, csak elgondolkoztam kicsit. - mosolyogtam el egy kicsit,majd megcsókoltam
Ezek után, csak ültünk és vártunk,hogy bemehessünk. Idő közben Zayn szülei és tesói is idejöttek.
Bemehettünk hozzá. Kissé fáradtan léptem be hozzá. Rossz volt így látni őt. Beszélgettünk, már amennyire tudott. Nem voltuk sokáig bent nála,mert én már nagyon fáradt voltam és haza akartam menni.
Jaj nem is mondtam, hogy idő közben a fiúk vettek egy közös házat maguknak itt Londonba. Ha ide jönnek stúdiózni,fellépni vagy valami, akkor itt is legyen egy házuk. Jó nagy és elférnek 5-en benne. Szóval most nem kell szállodába mennünk. Elférünk. Zayn még maradni akart, ő majd azt mondta hazajön taxival.
Alig vártam, hogy végre a házba érjünk és lefeküdjek aludni,mert hosszú volt ez a mai nap.
Ahogy mondtam, ez így is lett. Rögtön ahogy beértünk a házba, én szaladtam fel a szobánkba és rögtön a fürdőbe mentem. Levetkőztem, majd a zuhany alá álltam. Jól esett a kicsit forró víz. Kiszálltam a zuhanyzóból, megtörölköztem, majd felvettem a pizsamámat. Ami egy Fekete alapú, rajta rózsaszín szívek és Minnie egérke. A felsőm egy szürke póló, amin szintén Minnie volt és elől meg volt kötve. Mivel hideg volt, egy Szürke kék csíkos zsebes pulcsit felvettem rá. Hajamat még kontyba gyengén feltűztem, mert megyek le egy kis kakaót iszom. És felvettem a rózsaszín kis mamusz félét.

Bell sleep
Így léptem ki a fürdőből. Louis csak vigyorgott rajtam. És még nyomott egy csókot a számra mielőtt bement volna a fürdőbe. Én mosolyogva az előző dolgon mentem le a konyhába, hogy csináljak egy gyors kakaót magamnak. Elővettem a kakaóport, a tejet és egy bögrét. Gondoltam a Louisé volt, mert csíkos és répa volt rajta. Beleraktam a dolgokat, be a mikróba és vártam, hogy jó legyen. Mikor csengetett a kis óra szerűség, kivettem és belekortyoltam egy picit jó lesz -e. Pont jó lett. Leraktam a pultra, közben eltettem a dolgokat vissza a helyére. Már mentem volna fel, mikor valaki megijesztett és majdnem kiömlött a kakaóm.
- Figyelhettél volna azért Ír Manó! - szóltam rá kicsit megdorgálva
- Jól van na! - mondta és olyan kis aranyosan nézett, hogy majdnem megettem.
Én csak megforgattam a szememet, nyomtam egy puszit az arcára és kortyolgatva a kakaómat, mentem fel az emeletre. Louis már az ágyban feküdt és még valamit nyomkodott a telefonján. Lehúztam kis mamuszomat, hajamat kibontottam,majd bebújtam az ágyba Louis mellé.
- Naa, úgy jobb volt a hajad! - nyafogott Lou
- Nem fogok úgy aludni. Nyomná a fejemet. Amúgy is nem volt úgy jó! - mondtam,majd nagyokat kortyoltam a kakaómból.
- De jó volt és ne vitatkozz velem, mert örihari leszek. - nyafogott megint
Én úgy néztem rá mint egy hülyére. És ez az ember lesz nemsokára 21 éves? Hát azt kétlem, hogy az agyi szintje ott lenne még. Rávágtam egy kicsit a fejérem,majd tovább ittam kakaómat, nem törődve vele.
Miután megittam, már nem volt kedvem levinni,ezért csak leraktam az éjjeli szekrényemre. Majd reggel leviszem. Lekapcsoltam a villanyt és én befordultam és aludtam, de Lou még egy darabig fent volt, majd ő is lefeküdt aludni.

2012. december 7., péntek

21. fejezet

Louis jótékonysági focimeccse!


Sziasztok! Meghoztam a következő részt! Szomorú vagyok, mert csak két koment jött az előző részhez! Nekik különösen köszönöm! Utólag is Boldog Mikulást Kívánok mindenkinek!! Remélem sok édességet és más jó dolgot kaptatok :)  oldalt megtaláljátok az elérhetőségeimet! Nyugodtan írhattok, jelölhettek! Nem harapok én : ) Én majd találtok felül egy külön kis részt,ahová képeket fogok rakni, mert nem akarom, hogy tele legyen képekkel a bejegyzés!  Sok komit kérek a részhez!!

Emma: Óh, szerintem nem az enyém a legjobb blog, de azért köszönöm ^^
Trixi: Köszönöm^^ Hát majd megtudod mi baja volt Hazza mazzának :D Te is jól írsz nagyon babujom


Ahogy gondoltam, reggel úgy keltem mint egy mosott szar. Pontosabban már 7-kor fent voltam. Kimásztam az ágyból. Vagyis a nem nevezett ágyból és lementem a konyhába, ahol finom illatok voltak.
- Reggelt Jay! - köszöntem neki kissé nyúzott fejjel
- Neked is! - mondta, de miután meglátott, aggódva nézett engem. Veled meg mi történt? Baby Lux nem hagyott aludni? -kérdezte aggódva
- Bár az lett volna. A matracon aludtam és hát nem valami fényes volt. mondtam, majd fejem leraktam az asztalra
- Jaj, hát mondtam aludj Lou-val. Ha tudom te alszol ott....
- Jó most már tök mindegy. Inkább valami fájdalomcsillapítót adj kérlek egy dobozzal. - mondtam az asztalnak beszélve, mert nem emeltem fel a fejemet.
Csak már akkor és akkor is nagy nehezen, mikor egy bögre kávét és 3 szem gyógyszert le nem rakott elém.
Gyorsan be is vettem őket, közben hálásan néztem rá. Nem tudom meddig, de így feküdtem az asztalon.
Pár perc múlva, valami motyogást hallottam. Felemeltem a fejemet és Baby Lux cuki pofija fogadott. Felvettem és az ölembe ültettem. Bár nagyon ki voltam, de előtte nem mutattam.
- Jó reggel csajszikám! - mondtam, majd adtam neki egy nagy puszit.  Hát anyukád? - kérdeztem tőle
- Csucsu. - ennyit mondott
- Magadtól kiszöktél igaz? - kérdeztem mosolyogva.
Ő csak bólogatott. Jay rakott le az asztalra Lux-nak cumisüvegben teát, valamint kis reszelt almát.
Fogtam a kanalat és etetni kezdtem a picit. Nagyon élvezte a dolgot, mert mosolygott.
Miután ettünk-ittunk, otthagytam Jay-vel. Én felvettem a kabátomat és kimentem hátra a kertbe és leültem a hintaágba. Lefeküdtem és néztem a virágokat és gondolkoztam. Egy darabig ezt csináltam, aztán elnyomott az álom.
- Bella kelj fel! - ébresztgetett valaki.
Kinyitottam a szememet és Louis mosolygós csillogó szemeivel találtam szembe magamat.
- Mennyi az idő? -kérdeztem nyüzsgősen
- Dél lesz, 20 perc múlva. A lányok mennek be a városba. A fiúk is. Én megyek edzeni. Csak majd  délután jövök haza. Mész a többiekkel a városba, vagy jössz velem edzésre? De ott sem maradhatsz csak egy kicsit, csak míg a bemelegítés tart. - mondta el a tényeket.
- Megyek veled! - mondtam álmosan
Felkeltem a hintaágból, majd nyomtam egy csókot a szájára és bementem felöltözni. Lezuhanyoztam,majd gyorsan megtörölköztem, felvettem a fehérneműimet, majd kimentem és keresgélni kezdtem valami ruhát.
St. Peterson Gimnázium
Egy világoskék csőfarmert, egy fekete pántos felsőt, egy farmerdzsekit vettem fel. Egy béke medálos nyaklánc és egy dallamos fülbevalót. Cipő gyanánt, Lou egyik kék vászoncipőjét. Csak pert tetszik. 
Telefon a zsebembe, némi pénz, majd lementem a nappaliba, ahol már mindenki ott volt. Kivéve Louis, aki kint volt már és a kocsijába pakolt befelé. Kimentem hozzá és megálltam a kocsi mellett, vártam, hogy bepakoljon. Ezt pedig meg is örökítettem és ki is raktam twitterre.
,,Emberek csoda történt!! Van rajta zokni! Ez is egy ritka pillanat, szóval nézzék meg jól a képet!
Ui: Szeretlek, de bolond <3 "
Ezek után, elindultunk a stadion felé. Már vártam nagyon ezt a meccset. Egy jót szurkolni akartam. Odaérve a stadionhoz, elállt a szavam is. Hatalmas nagy volt. A nézőtér rész, a pálya maga, minden nagy és jó volt.
Maradtam valameddig, majd gyalog elindultam valamerre. Felhívtam Harry-t, hogy jöjjön értem és vegyen már fel. Így is lett. Olyan 10 perc séta után, felvett Harry és a többiekhez vitt.
- Mondhatok valamit? - kérdezte
- Persze mond! - fordultam felé
- Igazából azért voltam olyan szar kedvemben tegnap, mert kiderült, hogy Jenna megcsalt. És ezért voltam olyan mint a mosott szar. Kérlek ne haragudj rám. - darálta el  gyorsan
- Jaj,te hülye! - szidtam le Dehogy haragszom. Mondtam már, hogy nem haragszom. És most már tudom mért voltál olyan. Vagy ezért vagy amazért, akkor is semmi baj nincsen. Nyugodj meg! - mondtam, majd adtam egy puszit az arcára mitől vigyorogni kezdett.
Én csak a szememet forgattam ezen.  A városban, rengeteg mindent csináltunk a többiekkel. Voltunk vásárolni a lányokkal, ettünk, játszótéren voltam Lux-al, míg anyuja a lányokkal  cukrázdában volt.
A fiúk nem tudom mit csináltak, de szerintem ők is vásárolni, meg enni lehettek. Amint Niall-t ismerem, nem mentek volna el enni valahová.
Délután 3-ra értünk vissza a házba. Az asztal meg volt terítve és az étel is már ott volt. Louis tesói és az anyukája már ettek, csak minket vártak. Louis is megérkezett ,de olyan 4 óra felé.
A szobájában vártam meg őt. Felcuccoltam oda, mert rájöttem jobb nekem itt aludni mint a matracon lent.
A laptopommal ügyködtem mikor feljött. Bement a fürdőbe, majd egy 15 perc múlva, egy szál törölközőbe jött ki. Próbáltam nem odanézni, de hát nem nagyon tudtam. Ezt Lou észre is vette és vigyorogva közelített felém. A laptopomat félrerakta az asztalra,majd közelített felém és hanyattdöntött az ágyon és úgy csókolt.
Én közben  a hajába túrtam. Aztán  egyik kezével simogatni kezdte az oldalamat én meg nevetni kezdtem.
Sunyi mosollyal rám nézett,majd csikizni kezdett. Én röhögni kezdtem, majd könnyeztem is.
- Nem akarom tudni, hogy mit csináltok odabent, de okosan. - szólt be Harry
Ezen még jobban könnyeztem. végül abbahagyta Louis a csikizésemet. A szememet törölgettem és a hasamat fogtam.
-Olyan gonosz vagy! - mondtam neki,majd bementem a fürdőbe én is.
Letusoltam, hajat mostam, magam köré tekertem egy törölközőt,majd kimentem a szobába, ahol Louis már el is tűnt. Felvettem a fehérneműimet, majd kerestem valami ruhát. Hideg van, szóval valami rétegesebb ruha kell.
Louis meccs
Felvettem egy világoskék csőfarmert, rá egy fekete I love Ny feliratú pulóvert és felhúztam az egyik csizmámat. Felvettem egy világos színű sapkát és egy világosbarnás színű kabátomat.
A hajamat kifésültem és úgy omolt a vállamra.
Telefon, pénz, a zsebbe,majd lementem a nappaliba. Már voltak páran ott akik gyülekeztek. Louis Eltűnt. Azt mondták már elment a stadionba. Mi majd később megyünk.
Pedig akartam még vele beszélni.
Egy fél óra múlva, a kis-nagy csapat harcra készen, elindult a stadionba. Voltak már egy páran a parkolóba is meg a sorba is. Mi bementünk egy másik ajtón elől. A fiúk kint maradtak egy-két rajongóval. Mi meg elfoglaltuk a helyünket addig. Kis idő múlva a fiúk is megérkeztek és leültek mellénk. Én Liamal és Danival ültem. Addig velük beszélgettem, míg a meccs nem kezdődött.
Tudni kell, hogy a cserepad mögött ültünk. Aztán nemsokára elkezdődött a meccs is. Hazza, Liam és Niall lementek a pálya szélére és onnan szurkoltak. Táncoltak, pacsiztak ha gól volt, Niall a labdával játszott, mindenfélét csináltak. Persze mi is szurkoltunk, de nem ennyire azért. Azért én is lementem párszor a pálya széléhez, és a fiúkkal együtt bolondoztunk. Mikor Louis rúgott egy gólt, odajött a fiúk megölelték, nekem meg adott egy csókot.
Később Liam-el beszélgettem a lelátón. Sok mindenről esett szó. Ami csak az eszünkbe jutott. 
- És tudod már mit adsz neki  szülinapjára? - kérdezte
- Nem még fogalmam nincsen. Ugye szenteste is akkor van. Szóval valami dupla ajándék kellene. És utána leszünk fél évesek is. Arra is még vegyek neki valamit. Szóval most azt sem tudom hol áll a fejem. - mondtam neki, közben a kezemet tördeltem
Tudom nem szeretik ha ezt csinálom előttük, de ha idegeskedem, ezt csinálom. Inkább mint a cigi. Fúj.
Ez után, csak ültünk ott és néztük tovább a meccset. Aztán Liam felém nézett, pontosabban fel a nézőtérre és lefagyott hirtelen. Odanéztem és nem hittem a szememnek. Eleanor volt az, Louis volt barátnője.  De mi fenét keres ez itt? 
- Maradj itt én megkérdezem mit keres itt! - parancsolta, majd felállt és odament a lányhoz 
Én inkább nem is néztem őket,mert még mérgesebb leszek. 
A meccsnek vége lett. Louis csapata nyert 3:1-re ami jó szerintem. Megköszönte Louis, hogy ennyien eljöttek ide a meccsre. Azután elmentek átöltözni, majd visszajöttek és csináltak interjút a fiúkkal. Meg a többi csapattaggal is. Míg a fiúk lent voltak, mi lementünk a pálya szélére és vártuk őket.
Dani jókedvűen beszélgetett fent Eleanoral.  Most nem is tudom mi játszódik le bennem. Mérges is vagyok, de...... nem tudom. A fiúk miután befejezték az interjút, megindultak felénk, de valaki szaladni kezdett feléjük. Így hirtelen nem láttam ki az, de utána már igen. Eleanor volt az. Oda akartam menni, de Beth és Ed lefogtak.
- Ne menj oda! Ne csinálj botrányt! - mondta Beth, közben a kezemet fogta, nehogy odamenjek.
- De nézd meg mit csinál! ott vigyorog és teszi magát Louisnak! - mondtam idegesen
- Ne törődj vele! - mondta Beth
- Kösz, de nem a te pasid volt csaja veri magát ott a pasid előtt! - mondtam már hangosan és mérgesen.
- Jól van nyugodj le Bells! Louis szeret és ezt te is tudod! Szóval állj le! - mondta Ed és közben a kezemet megszorította kissé
Fájt,de legalább lenyugodtam valamennyire. Ez után, vége indulhattunk haza. Mármint vissza Louisékhoz.
Megvacsoráztunk,majd mindenki elvonult a kuckójába. Én Louis szobájába. Míg Louis fürdött, nézegettem a Twitteremet. Jelöltem pár embert vissza, de akit ismertem csak azokat. Válaszoltam pár üzenetre is. Majd posztoltam egy képet is.
,, @Louis_Tomlinson az én tehetséges focistám <3"
Miután Louis végzett, otthagyva a laptopot, bementem a fürdőbe. Letusoltam, megtörölköztem, felvettem a pizsamámat,majd visszamentem Louis-hoz. Aki bele volt bújva a laptopom képernyőjébe.
- Mi jót csinálsz? - kérdeztem miközben bemásztam mellé és betakaróztam.
- Amint látod, csak twitter. - mondta mosolyogva
- A kis kocka! - nyújtottam rá a nyelvemet.
- Nem is tudom ki szokott koculni állandóan. - mondta vigyorogva
- Hehe! - nyújtottam még egyszer ki a nyelvemet rá.
Még egy kicsit Louis nyomogatta a laptopomat, de én idő közben bealudtam. Nem tudom mért, de mostanában olyan álmos vagyok, majd el alszom.
Hajnalban felkeltem valaminek, már nem tudom minek, de a telefonom világítani kezdett, hogy valami üzenet jött. Kómásan elolvastam és nem hittem a szememnek.

2012. november 15., csütörtök

20. fejezet

Irány Doncaster!

Sziasztok! Itt lenne a rész! Köszönöm aki komizott! Olyan 40 fejezetig tervezem a blogot, vagy lehet kevesebbet! Majd meglátom még mi lesz belőle! Viszont az még messze van! Kérek mindenkit, hogy KOMIZZATOK!! Ez nekem fontos!!

/Louis szemszöge/

Olyan aranyosan alszik. Szeretem nézni ahogyan alszik. Már alig vártam, hogy eljöjjünk Doncaster-be és bemutathassam anyunak. A két nagyobbik húgom már ismeri őt, mert eljöttek múlt hónapban az egyik koncertünkre és elég jól összeismerkedtek. Bár Eleanor-t is szerették. Anyu is és a húgaim is. Meg az előző barátnőimet is. De tudom,hogy nagyon izgul Bells - e miatt. De megnyugtattam,hogy nem kell. 8 óra van. Nem akarom felkelteni, had aludjon. Úgy sem megyünk még, csak ha mindenki felébredt.  és ahogy a többieket ismerem, ez csak délután lehetséges. Bár nekem már jó lenne ott lennem, mert lesz valami nem tudom mi a meccs előtt. Óvatosan kimásztam mellőle az ágyból,majd bementem a fürdőbe. Megmostam az arcomat, felöltöztem, majd kimentem a folyosóra. A többieknek még zárva volt az ajtaja, így lementem az éterembe harapni valamit.  Út közben találkoztam Lou-val és Baby Lux-al.
- Nem hagy aludni igaz? - kérdeztem mosolyogva
- Hát aludtam valamennyit, de részben igen. - mondta mosolyogva  Átveszed?- kérdezte
- Persze! . mondtam mosolyogva, majd nyúltam Lux után és az ölembe vettem.
Szeretem Lux-ot. Sokat értek hozzá, a húgaim révén. Rengeteget foglalkoztam velük amikor csak tudtam. Nem az x-faktor kötötte le az időmet.
- Olyan jó apa lesz belőled! - mondta a hátam mögül valaki
Megfordulok és Lizzy áll ott mosolyogva.
- Bells pedig jó anya! - mondtam mosolyogva
- Pontosan! - mosolyog, majd odajön köszönteni minket.
A többiek még alszanak biztosan. Vagyis szerintem a fiúk 100 %,hogy alszanak, Bellsben már nem vagyok biztos.

/Bell szemszöge/

Mikor kinyitottam a szememet, senkit nem láttam ott. Ami kicsit rosszul esett. Arra akartam volna kelni, hogy Louis itt alszik mellettem, vagy ő ébreszt. Na,de teljesen mind egy volt már. Kimásztam az ágyból, bementem a fürdőbe, megmostam az arcomat, hajamat megfésültem, aztán felöltöztem. Egy felül fehér kis póló rész, alul egy szürke szoknyarészes ruhát vettem fel és felvettem egy fehér alapon, piros pöttyös topánkát hozzá.
Telefonomat a zsebembe raktam, majd lementem megkeresni a többieket. Kiérve a folyosóra, összefutottam Liam-Dani párossal, valamint a kicsit kómás Harry-vel.
- Jó Reggelt! - köszöntem nekik mosolyogva
- Neked is! - mondta Liam és Dani mosolyogva, de Harry csak bambult maga elé
- Neked mi bajod? - kérdeztem mellé lépve.
- Ajj, semmi sem! Mindenki ezzel van megáldva. Hagyjatok már engem! - mondta,majd elviharzott
Én csak csodálkozva néztem utána.  Mi baja van már megint ezzel?
- Nyugi, délutánra már semmi baja nem lesz. Biztosan bal lábbal kelt fel. - vázolta fel a helyzetet Liam
Én csak bólogattam, majd követtem őket, le az ebédlőbe. Lent már szinte mindenki ott volt.
- Jól aludtál Szerelemem? - kérdezte Louis egy hosszas reggeli csók után én a kezét a derekamra fonta.
- Igen, de nem voltál ott reggel! - mondtam kissé mérgesen
- Ne haragudj! De túl hamar felébredtem és nem akartalak felébreszteni. Olyan aranyosan alszol. - mondta, azzal az eszméletlenül szexy és aranyos mosolyával az arcán és megcsókolt.
- Ne itt turbékoljatok már! Éhes vagyok! - hisztizett Niall, ami érthető volt.
Vagyis jobban mondva tőle volt érthető, mert egy zabagép. De így szeretjük! Mindannyian bementünk az étkezdébe és leültünk a legnagyobb asztalhoz. Így is vagy 4 embernek el kellett ülnie, mert nem fértünk el.
Hát igen! Aki nagy bandában van, annak nehéz. Mindenki megreggelizett, csendben, na jó azért páran röhögtek, meg ökörködtek, de azért csendben ment minden.
Reggeli után, mindenki felment a szobájába, vagy oda ahová akart fél 2-ig, mert utána indulunk Doncasterbe.
Alig várom már. Bár izgulok, az nem kétséges, de várom már nagyon is. Főleg a focimeccset. 
Lent az aulában, csináltunk Lizzy-vel egy képet, amit rögtön fel is raktam twitterre.
,,@Lizzy_Knight-al pózoltunk a szálloda aulájában. Imádlak Csajszim <3"
Azt mondta Louis, hogy inkább öltözzek át, mert hideg lesz, mire odaérünk és meg fogok fázni. Én jó kislányhoz méltóan, engedelmeskedtem neki, és átöltöztem egy másik szerelésbe, ami kényelmes.
Louis&Bells
Egy farmert, egy sötét kék I like cats feliratú pólót, egy szürke zsebes-gombos pulcsit és egy fehér is nyuszis féle mintás tornacipőt vettem fel.
hajamat megfésültem, majd az egészet előre raktam és összefogtam, majd egy szürke kötött sapkát felvettem. Szememet kihúztam feketére és egy kis szájfényt raktam fel. Azért valahogy nézzek már ki.
Még Louis is átöltözött. Vagyis csak a kedvenc csíkos pólómat, farmer és a kimaradhatatlan, zokni nélküli cipő. Ja és ő is felvett egy sapit meg a napszemüvege.
Sokszor kérdeztem már, de mindig azt mondta nem fázik így a lába. Ember, még télen sem hord zoknit. A mínusz nem tudom hány fokban. Meg áll az agyam tőle. És még van egy pár dolog amit megkérdeztem  már tőle és a neten olvastam. Amit a rajongói oldalak írnak. Valami igaznak bizonyult, valami meg nem. De azért valamin nagyon jól röhögtem, nem csak én, hanem ő is.
Összeszedtük a bőröndeinket, majd lementünk az aulába. A többiek pár perc múlva már szállingózni kezdtek. Kijelentkeztünk, majd a Paul által rendelt kis buszba, bepakoltunk. Azután, elindultunk. 3 órás az út, szóval  megint utazhatunk. A srácok kijelentették, meg Harry is, hogy nem bírja a hosszú utakat és olyankor kitalált hülye sztorikat szokott mesélni. Na hát ez, egy óra után, el is kezdődött. Én inkább beraktam a fülesemet, Lous ölébe hajtottam a fejemet és el voltam magamban. Ő közben a hajamat simogatta és hol engem nézett, hol pedig a fiúkkal beszélgetett. Kicsit szerintem elnyomott az álom, mert mikor felültem, már azt láttam, hogy beértünk Doncasterbe. Végre már! Paul vezetett, mivel ő jobban tudja az utat. Ja és még két testőr is volt velünk, mivel ennyien vagyunk és ugye vigyázni kell ránk.
Mikor megérkeztünk a házhoz, gyomrom rakoncátlankodni kezdett és a szívem is a torkomban dobogott.
Louis ezt látta rajtam, és ezért hosszasan megcsókolt. Nem múlt el, de kicsivel jobb lett a dolog. Louis ment előre, mivel ő lakik itt. Becsengetett, majd egy 40 év körüli barna hajú nő nyitott ajtót, aki gondolom Louis anyukája lehetett. Egy nagy öleléssel és puszival köszöntötte fiát. Azután ránk nézett és kicsit megdöbbent szerintem, hogy ennyien vagyunk. Bementünk a házba. Mindenki hozta a bőröndét. Fizzy és Lottie a nappaliban voltak és a kanapén ültek. Boldogan jöttek oda hozzánk és üdvözöltek minket. Jó volt látni őket újra. A lányok megmutatták a szobáinkat. A fiúk, jelen esetben, Liam, Harry, Niall, Paul, a vendég szobában lesznek. Dani,Lizzy, Lou, Baby Loux és én egy másik szobában. Louis a saját szobájában. Én nem tudom hol alszom majd, mert ki tudja milyen lesz a bemutatkozás. És amúgy sem csinálnánk semmi olyat. Bár már megtörtént, még Florida-ban, de most itt vannak a tesói, meg az édesanyja is. Lepakolt mindenki, majd lementünk a nappaliba és leültünk a kanapéra. Lous megfogta a kezemet és kihúzott a konyhába, ahol az anyukája volt.
A szívem megint a torkomban dobogott. Csak a kezét szorítottam.
- Anyu, had mutassam be neked a barátnőmet, Rosabell Miller. Bells, ő pedig az én anyukám, Johanna. - mutatott be egymásnak minket Lous.
Elengedtem a kezét félve, és kezet nyújtottam Johannanak. Ő nem fogadta el, inkább magához húzott és megölelt. Amit kicsit furcsálltam. Nem erre számítottam már.
- Sokat hallottam már rólad. Rengeteget mesélt rólad Louis és örülök, hogy végre megismerhetlek. - mondta mosolyogva miután elengedtük egymást.
- Örülök én is, hogy megismerhettem Johanna. - mondtam mosolyogva
- Ugyan már, nyugodtan tegezz csak. Nem vagyok még azért annyira öreg. - nevetett
- Akkor örülök, hogy megismerhettelek. - mondtam mosolyogva  Segítsek valamiben? - kérdeztem
- Segíthetsz megteríteni, azután még egy kicsit a főzésben is. - mondta, majd vissza is fordult a gáz fölé
Louisra néztem, aki vigyorgott mint a tejbetök. És ettől én is mosolyogni kezdtem. Adott egy csókot, aztán ő visszament a többiekhez, én meg Johannahoz. Miután megtudtam merre vannak a tányérok, evőeszközök, szalvéta, nekiláttam megteríteni. Nagy asztal volt és ez jó mert sokan vagyunk és legalább elférünk.
Miután sikeresen megterítettem, Johanna kérésére, felaprítottam a hagymát, tésztát főztem és szószt csináltam. A kaja nem tudom mi lesz. Vagyis úgy néz ki spagetti, az biztos, de még valami lesz,de nem tudom micsoda. Mondta, hogy most már mehetek nyugodtan vissza a többiekhez, ő ezt a kicsi dolgot megcsinálja még. Így hát visszamentem a többiekhez, akik önfeledten nevetgéltek.
- Mikor lesz már kaja? - kérdezte Niall
- Szerintem nemsokára Manócska! - mondtam nevetve
Ő csak rám nyújtotta a nyelvét, majd tovább beszélgetett. Nem tudom meddig még beszélgettünk, nevetgéltünk, mikor szólt Jay, hogy mehetünk enni. Niall mintha sosem evett volna, úgy rohant leülni az asztalhoz. Mi már megszoktuk ezt tőle, szóval nem szóltunk erre semmit sem. Mindenki leült, szedtünk magunknak, majd enni kezdtünk. Én Louis és Liam között ültem. A két L betűs. Csendben evett mindenki, csak néha lehetett Niall csámcsogását hallani, amin néha felnevettünk.
Vacsora után, páran a házban maradtak és páran kimentünk hátra az udvarra. Jay, Fizzy, Lottie, Louis,Harry, akin meglepődtem kicsit, Liam és Én. Leültünk az asztalhoz és elcsórtam Niall gitárját.
- Nem játszol valamit? - kérdezte Fizzy
- Mit szeretnél? -kérdeztem tőle
 - Taylor Swift- We Are Never Ever Getting Back Together - mondta mosolyogva
Rámosolyogtam, majd játszani kezdtem a dalt. A dal után, átadtam Louis-nak a gitárt, hogy játszon ő valamit.  Kicsit gondolkodott, majd játszani kezdett egy dalt. Az elején nem tudtam mi az, de rájöttem, amit már egyszer koncerten is énekelt, a  Look after you című szám.  A dal végén, kicsit könnyezve, megcsókoltam őt.  Még sokáig kint voltunk és beszélgettünk. De már olyan fél 10 körül, kezdtünk álmosak lenni és bementünk. A házba menet, Harry megállított.
- Sajnálom,hogy lekiabáltam a fejedet reggel a szállodában. Kicsit szarul aludtam. - mondta kissé lehajtott fejjel és amolyan bociszemekkel.
Hát nem tudtam annak a csodás szemeinek nemet mondani.
- Semmi gond. Mással is volt már ilyen. mondtam mosolyogva, majd megpusziltam az arcát és bementem a házba.
Kiderült,hogy aludhatok Louis-al, de én inkább maradtam a lányoknál. Letusoltam, felvettem a pizsamámat, majd bebújtam az ágyamba, ami egy matrac a földön, rajta egy párna és egy takaróval. Egy nagy franciaágy és két kisebb ágy volt bent. A francián Baby Lux és az anyukája aludt, a két kicsi, Dani és Lizzy. Nekem jutott a matrac. Mondták, hogy cserélnek velem, de mondtam jó lesz ez nekem. De lehet reggelre oylan leszek mint a mosott szar az fix.

2012. október 31., szerda

19. fejezet

 Irány London!

 Sziasztok! Meghoztam a következő részt! Bár nem sok kedvvel, mert nem jött, csak egyetlen egy komi! Azért nem ezt vártam volna!! Ezért nem is raktam ki a részt! Remélem ehez többet kapok azért mint egy!!
Ez olyan semmilyen rész lett és rövid is! A rész alatt lesz pár kép is! A következőben is lesz egy pár rész! És a blog kapott egy 3. Díjat is! Aminek ezer köszönet TRIXI-nek : )       Komizzatok kérlek titeket!!!



*3 hónappal később/Október közepe/*

Október közepe van. Már 5 hónapja, hogy itt vagyok kint Los Angeles-ben. El sem hiszem. Sok minden történt ebben a pár hónapban. Szerepeltünk a fiúk klipjébe, ami nagyon jóra sikerült. Öröm volt forgatni és látni a végeredményt is. Az után, elmentünk Louis-al kettesben Florida-ra. Nagyszerűen éreztem magam ott.
Alig akartunk hazafelé jönni onnan. Ott olyan nyugis volt minden. Nem zavart senki sem minket, nem kellett dolgoznunk sem. Csak pihentünk. Volt olyan nap, amikor ki sem mozdultunk a hotelszobánkból.
De sajnos haza kellett jönnünk és folytatnunk a munkánkat. Már nem szeretek a kávézóban dolgozni. Van egy csaj, meg egy srác, akik helyett is mi dolgozzunk, mert hátul vannak a raktárban. A főnök meg cseszik rájuk. Már keresgéltem másik munkát, de eddig semmi sincs. Ja és igen, elkezdtem a sulit is. Délelőtt csináljam azt, délután meg dolgozzak. Mire hazaérek, nem érzem semmimet sem. Louis-al is alig találkozunk, csak ritkán, ha felbírjuk hívni egymást este, akkor beszélünk csak. De amúgy nem nagyon tudunk találkozni.
Nemsokára Halloween. És azt hiszem a fiúk akarnak csinálni egy jelmezes bulit. Most Péntek van és vettem ki pár nap szabadságot, ugyanis utazunk Doncaster-be, ahol Louis felnőtt, mert lesz egy jótékonysági focimecsse és megyünk megnézzük őt. Már láttam focizni, igaz csak az udvaron a fiúkkal, de kíváncsian várom már. És izgulok is, mert most mutat be a családjának. Mondjuk a két nagyobbik húgával találkoztam és beszéltem is mikor jöttek múlt hónapban koncertre. De ott van az anyukája meg a két kisebb húgai is.
Már ma el kell indulnunk, mert hosszú lesz nagyon is az út. Magánrepülővel megyünk, mert többször is át kellene szállnunk. Innen elmegyünk New Yorkba, ami úgy 5 és fél óra, plusz még úgy 6 óra onnan Londonba. Londonba megszállunk egy szállodába pihenni, azután megyünk majd Doncasterbe. A fiúkkal együtt, sokan fogunk menni. Liam,Niall,Harry,Zayn,Lizzy, Dani, Perrie, akkor jön Lou a styleistjuk és a kislánya Lux, Josh, Louis anyukája, tesói, én, Louis, ugye Paul is, meg még tudja a bánat ki jön még. Már nem tudom. De állítólag Zayn és Perrie nem akarnak jönni. Nem tudom mért nem.  Már szinte mindenkivel akik jönnek találkoztam és megismerkedtem. Vigyáztam párszor Baby Lux-ra is. Kis ördögfióka az szent, de azért szeretem nagyon is. Ő is szeret engem, mert ha meglát, már kiabálja, hogy Bejja, olyankor olyan édes.
4 napot leszünk Doncasterben. Jobban mondva 3-at, mert egyet Londonban, és onnan megyünk majd Doncasterbe.
Már a repülőn vagyunk és több mint 3 órája utazunk.Ezt már végigaludtam és most ébren vagyok. Liam,Dani, Paul, Niall, Harry, Lizzy, Lou, Lux, Én, és Louis. Zayn ő felsége nem akart jönni. Gőzöm nincsen miért. Josh, Andy, Ed és a többiek majd holnap fognak jönni, kora reggel, hogy odaérjenek a meccsre.
- Bejja kéjek inni! - mondta Lux az ölembe
- Maradj, majd én hozok! - mondta Louis, majd felállt mellőlem és el is tűnt
Mióta felébredt, csak az ölembe ül és játszok vele. Olyan aranyos és jó vele lenni. Az út elejét végig aludta, ahogyan én is tettem. Louis visszatért Lux cumisával, odaadtam neki, ő bevette a szájába és inni kezdte. Olyan kis zabálnivaló.  Nemsokára New Yorkba érünk. Onnan meg 6 óra még az út. Nem fogom bírni az szentséges.  Miután ivott Lux, visszaadtam Lou-nak az üvegét.
- Szeretnéd, ha énekelnék neked? - kérdeztem Lux-ról,aki aranyosan bólogatott
Igaz kíséret nincs, de nem is kell. Elkezdtem énekelni a fiúktól a More Than This-t. Imádom ezt a számot. Olyan jó. Nem olyan jól, mint a fiúk, de énekeltem és mikor Lou szólója jött, megálltam és hagytam, hogy ő énekelje el. A dal után még neki kezdtem a Forever Young-nak is.  A dal vége felé. láttam Lux-on, hogy kezd kicsit álmos lenni, ezért hátra vittem Lou-nak.
- Mi volt ez a koncert ott elől? kérdezte mosolyogva
- Jaaa, az csak én voltam meg Louis. Énekeltünk a picurnak. Igaz Lux? - kérdeztem tőle, ő meg bólogatott.
Adtam egy puszit nekik, majd visszamentem a helyemre. Louis helyett, Harry volt ott. Csak néztem egyet.
- Hát maga Herold mit keres az uram helyén? - kérdeztem tőle, majd helyet foglaltam
- Tudja, odajött hozzánk, aztán meg meguntam ott lenni és idejöttem magát boldogítani kedvesem. - mondta olyan hülye hangon, amitől szakadni kezdtem a röhögéstől.
Miután lecsillapodtam, elővettem a laptopomat és az ölembe raktam. Nézegetni kezdtem a twitteremet.
Írtak páran, hogy mikor lesz koncertünk, mert már vagy 1 hónapja volt utoljára. Igen, régen volt, de a fiúknak is dolga volt, nekem sem volt időm a suli és a munkahelyem mellett még koncertezni is. De ha hazajöttünk Doncaster-ből fogunk adni egyet. Idő közben készül az első önálló lemezem is. El sem hiszem. Ha minden jól megy Decemberre meg is lesz. A fiúk sokat segítenek benne, Keresztapu is(Jackson), Ed Sheeran is írt nekem egy számot. Vagy pontosan nem nekem írta, de felajánlotta nekem a lemezemre és örömmel el is fogadtam azt. 
Ha időm engedte és a fiúknak is, akkor velük lógtam. Jó volt nagyon is. Legtöbbet inkább Hazzá-val lógok együtt. Néha nem csípem, mert annyit csajozik és azok a sok tetkók is, de én megemberelem olyankor. Utána Zayn, Liam és Niall a sorrend. Na meg persze ott van az én szerelmem is.
Készültek pár fényképek. Mind saját, mind paparazzo képek. ezeket többnyire fel is raktam twitter-re.
És történt velem egy nagyszerű dolog is. Teljesen elfelejtettem. Ugye Demi unokatesóm az x-faktor egyik mentora és a mentorok házában kell egy segítőt választania magának és engem választott. El sem hittem amikor mondta. Múlt hónapban volt a felvétel LA-ban és a napokban fog adásba kerülni. Olyan jó volt vele dolgozni. Mindenki büszke volt rám!
A repülő út további részében, hülyéskedtünk Hazza-val és filmet néztünk. A legújabb James Bond filmet. El akartunk menni a bemutatójára, de nem tudtunk. Pedig akartam volna. Na majd más filmre. 
Olyan 10 óra körül indultunk el és most van 9 óra és pár perc múlva landolunk London-ba. Innen megyünk holnap reggel Doncaster-be. Mert már késő van és mind fáradtak vagyunk.
Megérkezve a repülőtérre, taxival mentünk tovább a szállodánkba. Fél 10 után értünk ide. El sem hiszem végre itt vagyunk. Teljesen kikészültem. Mindenki megkapta a maga szobáját, valahol ketten, valahol többen voltak egy szobában. Egy emeleten vagyunk és egymás mellett, illetve szembe vannak a szobáink.
Mi Louis-al a 286-os számú szobát kaptunk. Alig vártuk,hogy beérjünk a szobánkba. ki sem pakoltunk semmi sem. Gyorsba kiszedtem a pizsamámat, mert már kezd hideg lenni és bementem a fürdőbe.  Letusoltam, fogat mostam, felöltöztem és kimentem. Míg Lou fürdött, megcsináltam az ágyunkat. Miután kijött, bebújtunk az ágyba, adva egymásnak egy jó éjt csókot, egymást ölelve aludtunk el.








Bella ruhája amiben volt.











Bella egyik barátjával elment lovagolni.




 Bella és Nialler : )














Hazza és Baby Lux. Milyen édesek *_*






Bella zongorázás közben : )




Bella és Liam : )






Bella és Hazza a városban.

















Ír Manónak kis írek vannak a fején : )





Cuppanós szájak :P


Bella és Dani : )



Hazza puszit ad Bella-nak : D

2012. október 19., péntek

18. fejezet

3 hónapja együtt


 
Sziasztok! Meghoztam a következő részt! Ne haragudjatok, hogy sokáig nem volt rész, de vártam a komenteket meg rengeteg tanulnivalóm volt. De nagyon örültem a 4 kommentnek is! Bár többet vártam.
Ebben a részben, van egy kicsi Louis-os rész is. A következő részben ugrunk egy nagyobb időszakot, de ezt elmondom a következő elején is. Valamint mondta, hogy ha ezt befejezem, lesz egy új blogom. Hétvégén, kiteszem a szereplőket, az előszót és egy rövidke első részt is fogtok kapni. De kérek ide komentet, hogy mennyien vagytok kíváncsiak rá. Ha egy- két ember, akkor nem fogom kirakni. Minimum 5-6 ember legyen meg! És oldalt ott van az oldal Facebook-os oldala, lehet Like-olni, valamint az én elérhetőségeim. Bátran jelöljetek be, írjatok rám, nem harapok én ^^ : )


Trixy: Kökim ♥ A mi urunk *-* ♥♥
Lizzy: Köszike ^^ ♥
Névtelen: Köszönöm :) ♥
Emma Waldorf: Köszike :) ♥

Reggel arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt. Tegnap este annyira fáradt voltam már, hogy nem volt erőm behúzni a sötétítőt és Lou-nak sem volt az eszében.
Kinyitottam a szememet és körülnéztem. Az óra még csak 8 órát mutatott. Oldalra néztem, de Lou nem volt sehol sem. Biztosan a konyhában van. Épp indultam volna lefelé, mikor nyílt az ajtó és megjelent egy tálcával a kezében, felöltözve. Mosolyogva odajött hozzám és lerakta az ölembe a tálcát.
- Boldog 3. hónapot! - mondta mosolyogva, majd adott egy lágy csókot ajkaimra, amit mosolyogva viszonoztam.
A tálcán volt egy tál, abban egy gombóc valamilyen fagyi, rászórva ilyen müzli darabkák és eper. Mellette pedig egy bögrében szerintem forrócsoki vagy kávé. De inkább forrócsoki volt az.

- Honnan van neked fagyi meg eper? Meg forrócsoki? - kérdeztem csodálkozva
- Hát találtam őket. - mondta
Nem szóltam semmit sem, csak enni kezdtem. Miután megettem a dolgokat és megittam a forrócsokimat is, Lou levitte a dolgokat, én meg öltözni kezdtem. Úgy gondoltam, csináltatok egy tetkót arra hogy 3 hónapja vagyunk együtt Lou-val.Tudom ez badarság, de akkor is. Szeretnék egyet. Nem nagyot, csak egy kicsit.
Felvettem egy fekete csőfarmert, egy fehér, feliratos felsőt, egy fekete cipzáros felsőt, hajamat kifésültem és úgy hagytam, meg raktam egy kis sminket. Ja meg felhúztam egy fehér Converse-t. Lementem a konyhába, ahol már Lou-n kívül, már Lizzy és Niall is ott volt. Mivel már reggeliztem, nem csináltam semmit sem, csak felültem a konyhapultra. Kivettem a telefonom a zsebemből és már tárcsáztam is a számot.
- Helló, itt Bells! Ráérsz most? - kérdeztem tőle
- Szia! Öm....most igen, de  sélután már dolgom van. Mert? - kérdezte
- Értem tudsz jönni egy olyan 25 perc múlva? A többit majd elmondom akkor. - mondtam
- Ja! Akkor majd megyek, szia! - köszönt el,majd lerakta a telefont.
Zayn-nel beszéltem, hogy jöjjön el velem megcsináltatni a tetoválásomat.Még egy darabig itt voltak a fiúk, aztán hazamentek.


/Louis szemszöge/ 

Bella-tól, hazajövet, beszélgettünk Niall-al egy pár dologról. Most forgatjuk az új dalunkhoz a klipet és szeretnénk, ha benne lennének a lányok is. Dani és Perrie is benne lesznek. Szerintem jó móka lesz az egész.
- Justin Bieber meghívott a mostani klipjébe, hogy szerepeljek benne én is. - mesélte Nialler
- És ebben mi a probléma? - kérdeztem tőle, félig azért figyeltem az utat.
- Félek Nicki Minaj-tól. - mondta, belőlem meg kitört a nevetés.
Hát ez Nialler, már megszoktuk ezeket tőle. Ma vagyunk 3 hónapja együtt Bella-val és szeretnék neki valamit adni,de nem tudom mit. Ruhát? Ékszert? Plüssmacit? Kis mütyürt? Nem tudom mit adjak neki.
Szerencsére, ahogy beléptünk a házba, meghallottam Dani nevetését. Na ő az én emberem ebben a témában. Persze azért annyira hülye nem vagyok, hogy ne tudjak mit kitalálni neki, mert ezelőtt Eleanor-nak is rengeteg mindent vettem, de akkor is, ezt más úgy érzem.
- Liam kicsit elrabolom Dan-t ha nem gond. - mondtam mikor beértünk a nappaliba.
- Figyellek ám! - mondta kissé mérgesen, de aztán elnevette magát.
Kimentünk hátra a medencéhez a kertbe és leültünk a napozóágyakra.
- Hallgatlak Lou! - mondta mosolyogva Dani
- Arról lenne szó,hogy ma 3 hónapja vagyunk együtt Bella-val és adni szeretnék neki valami különleges dolgot. Te is már ismered annyira, ezért fordulok hozzád. Lizzi-től is érdeklődtem már, de tőled is akarok. - vázoltam fel neki mi is a helyzet.
Láttam rajta, hogy kicsit gondolkozik. Hosszas gondolkodás után, azt mondta ő választ neki ruhákat én meg intézzem a többi dolgot amit akarok. Bementünk vissza a többiekhez. Szóltam Liam-nak, hogy elrabolom magammal Dani-t, mert dolgunk van. El is mondtam mért viszem el. Megértette hála. Beültünk ketten a kocsimba, majd elindultunk a város felé.

/Bella szemszöge/
Miután elmentek a fiúk, rögtön szóltam Zayn-nek, hogy jöhet. Egy kék fehéres kockás ing, rajta egy bőrdzseki, egy fekete farmer és egy fehér tornacipő. Majdnem összeöltöztünk. A vállamra vettem a barna táskámat, majd elindultunk. Nem féltem a dologtól,mert már van két másik tetkóm. Bementünk a szalonba, megmondtuk mit szeretnénk és szerencsére tudott fogadni engem. Odaadtam a rajzot neki, ő megcsinálta a sablont, aztán mondta üljek le a székbe.
Úgy kb. 1 és fél óra múlva, készen lett a tetkóm. Nekem tetszett nagyon is.

Nem tudom mi jelentősége van a masninak, de megtetszett. Talán a kettőnk között lévőköteléket köti össze.
Nem akartam színeset, mert tovább tartott volna, meg már a másik kettő is az. Lefertőtlenítette, leragasztotta, majd távoztunk is. Úgy két nap múlva tudom leszedni róla csak. Addig rajta kell, hogy legyen, hogy elmúljon a pirosság. Hazavitt engem, elköszöntünk egymástól,majd bementem a házba. Nekiláttam az ebéd főzésének.
Egy jó 2 óra hossza múlva, készen is lettem. Gyümölcslevest, tejszínes zöldséges sajtos spagettit és répatortát csináltam.

Miután mindennel készen lettem, megérkezett Lou is. Leültünk a megterített asztalhoz, és ebédelni kezdtünk.
Miután mindent megettünk, jöhetett egy kis pihenés. Ebéd közben nem kérdezte mi lett a kezemmel, így nem mondtam neki, hogy mi az. Majd ha kérdezi, csak akkor.
Felmentünk a szobámba, én leültem az ágyra a laptopommal a kezembe, Lou meg a gitáromat nézegette. Ezután, már észrevette a kezemet és aggódva kérdezgette mi lett a kezemmel, mit csináltam vele. Olyan aranyos volt. De megnyugtattam, hogy semmit nem csináltam és nem történt semmi sem vele, csak csináltattam egy tetoválást arra, hogy 3 hónaposok vagyunk. Ahoz képest, hogy nem nagyon bírja az ilyen dolgokat, még elég jól fogadta. Képeket kezdtem el nézegetni a srácokról.
Találtam is párat róluk, amit rögtön ki is posztoltam twitter-re.
,,Nem ismered a borotvát @zaynmalik ?"
,,@NiallOfficial Még nőni kell neki, hogy beleférjen. xĐ :P "
,,@Louis_Tomlinson Egyszer még meg fogsz ölni *-* 3 hónapja együtt. Szeretlek <3 "
,,@Real_Liam_Payne  Erre nem tudok mit mondani *-*"
  ,,@Harry_Styles  Bich Please! xĐ"
Ezek után, még pár helyre felnéztem, mi újság van a világban. Olvastam, hogy az X-faktorba, nemsokára a tábor lesz, az után meg a mentorok háza. Már alig várom, hogy lássam élőben. És erről jutott eszembe, hogy mennyire hiányzik már nekem Demi és Boo Boo is. Ezért kiposztoltam két képet.
,,@Official_BooBoo Azok a régi szép idők :)"
,,@ddlovato  Úgy hiányzol már!!"
 Ezek után, kikapcsoltam a laptopot és úgy gondoltuk, hogy elmegyünk a városba sétálni egyet.
Galambokat kergettünk, ettünk finom kürtöskalácsot, ittunk finom citromos teát és beszélgettünk sok mindenről. Mondta Lou, hogy most forgatják az új klipjüket, és szeretnék ha szerepelnénk Lizzy-vel együtt benne. Mivel Dani és Perrie is fog szerepelni. Nagyon örültem neki. Már alig vártam, hogy elkezdjünk forgatni és a kész klip is milyen lesz.
Hosszas séta és hülyéskedés után, olyan 8 óra után, hazamentünk. Otthon a nappaliba a kis csapat fogadott minket. Tv-t néztek, épp a Pokemon-t és ettek.
- Jót főztem gyerekek? - kérdeztem tőlük
- Aham! - mondta Niall tele szájjal vigyorogva
- Jól van neked el hiszem, te zabálnivaló - mondtam nevetve és megpaskoltam a szőke fejét.
Leültünk melléjük és néztük a tv-t. Nem tudom meddig és mikor hagytuk abba,de valószínűleg elaludtam, mert megint a szobámban ébredtem. Nagy nehezen kimásztam onnan, letusoltam, felvettem az alvó cuccomat és lementem a nappaliba körülnézni. Niall, Harry-vel együtt a kanapén aludtak, Liam meg a konyhában volt.
- A többiek? -kérdeztem kissé kómásan
-Lou meg Zayn elmentek mert holnap korán mennek forgatni a klipet, Niall, meg Harry amint láthatod ott alusznak, Lizzy már alszik fent, én meg most akartam indulni. - mondta Liam
-Jól van! Keltsd fel őket, én megyek mert reggel megyek dolgozni és nem fogok tudni holnap dolgozni. Szia! Jó éjt! - köszöntem el tőle, nyomtam egy puszit az arcára,majd felmentem a szobámba aludni.

2012. október 5., péntek

17. fejezet

Egy nagyszerű koncert, meglepetés vendégekkel!



Sziasztok! Hát itt lenne a rész! Bocsánat a sok késésért, de beteg is voltam és nem volt erőm írni, meg sok más dolgom is volt! Köszönöm a lányoknak a kommentet! Igazán aranyosak vagytok :D A msotanihoz is ennyi komi, vagy több kellene. Jó lenne több is.

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem.  Kómásan matattam utána az éjjeliszekrényemen, majd megnyomtam a megfelelő gombot és a fülemhez raktam. 
- Tessék! - szóltam bele kómásan 
- No, nem csak felébredt a hercegnő? Már egy ideje próbállak hívni! - mondta valaki idegesen a vonal túlsó végén. 
- Tom? - kérdeztem kómásan mert nem voltam biztos benne, hogy ő a hang tulajdonosa
- Talált! Ma fellépésünk van! - mondta
- Mégis hol? És mikor? És mért most kell tudnom róla? Hamarabb nuku szólni? - kérdeztem már felülve az ágyon 
- Két városnyira tőlünk, este 8- tól 9- fél 10-ig, mert tegnap este szóltak ide hogy ma fellépünk mi is. - mondta el a tényeket Szóval kéne próbálni. Öltözz,egyél, aztán gyere, mert idő van. - mondta mejd le is rakta
Ezzel meg mi lett? Nem értem! Máskor nem szokott így viselkedni. nagy nehezen kimásztam az ágyból,majd a fürdőbe mentem. Gyorsan kivasaltam a hajamat, raktam fel nagyon halvány sminket, aztán kimentem. Felvettem egy lila pólót,rá egy pulcsit, egy fehéres farmernadrágot és a tornacipőmet. Telefon a zsebbe, lementem a konyhába. gyorsba megettem egy szendvicset, majd indultam is. Siettem ahogyan  csak tudtam.
Lihegve mentem be a garázsba ahol próbálni szoktunk, de csak Rayen és David voltak ott. Tom sehol sem.
- Tom merre? - kérdeztem 

- Mögötted! - mondta mögülem Ennyire hiányoztam? - kérdezte vigyorogva, miután megfordultam.
- Nem! - mondtam kissé mérgesen
Köszöntem a két fiúnak, majd beálltam a mikrofon mögé és elkezdtük az első számmal. 
Délután 2 volt, hogy abbahagytuk. Fáradt voltam és pihenni akartam még a koncert előtt egyet. Elköszöntem a többiektől, majd elindultam hazafelé. Hazaérve, alig vártam, hogy aludjak egyet és energiát gyűjtsek az esti koncertre. Azt hiszem,hogy Hollywood-ba megyünk. Alig várom már. Nem voltam még ott sosem és jó lenne megnézni sok mindent. Pl ott van a hírességes sétánya, az Universal Studio, Madame Tussaud  panoptikuma és rengeteg minden más hely. Beérve a házba, nem foglalkoztam vele, hogy ment a tv és nem tudom ki ült ott, de mentem fel a szobámba. Levettem cipőmet, ruhámat, majd felvettem egy hosszú nyúlott pólót, meg egy rövidnadrágot, befeküdtem az ágyamba és elaludtam.
Megint a telefonom ébresztett. Kicsit szitkozódva, hogy ki keres ilyenkor, vettem fel a telefont.
- Szia, itt David. Csak szólok mi már elindultunk, mert még össze kell szerelni a dolgokat. Szia! - köszönt el,majd le is rakta
Ránéztem az órára és 6 óra múlt. Jól elaludtam az fix. Kimásztam az ágyamból, majd keresgélni kezdtem a fellépő ruháimat. Mert át is öltözöm majd egyszer. Mivel elég jó idő van, valami szoknya/rövidnadrág lesz elsőnek rajtam. Bár nem szeretem, de felveszem a szoknyát is. Kiraktam asz ágyra őket, a kiegészítőkkel együtt. Bementem a fürdőbe, letusoltam gyorsba, felvettem a fehérneműimet, aztán kimentem.
Concert
Egy kockás inget, amit a derekamnál elől megkötöttem és az ujjait feltűrtem, egy piros szoknyát, ahol a derekamnál egy vékony barna öv, hozzá egy fekete magassarkú szandál. Kiegészítőként egy Minnie's nyaklánc és egy zöldes rózsa fülbevaló.
Felraktam egy kis sminket is, majd elkezdtem hajamat göndöríteni, de ideges voltam és nem ment.
- Lizzy, bejönnél? - kiáltottam neki
- Itt vagyok! - jött be a szobámba, de még valaki jött vele.
Egy szőke fejet láttam csak és tudtam, ez csakis az Ír Manó lehet.
- Manó te nem! - mondtam neki mielőtt bejött volna.
Erre bedúrcázott és elment.
- De csini valaki! Hová készülsz? - kérdezte
- Koncert lesz Hollywood-ban. - mondtam neki vigyorogva mint a tejbe tök
-Ó oda én is el akarok menni. Mármint majd körülnézni a városban. - mondta, én meg csak bólogattam
Egy 15 perc alatt meg is csinálta a hajamat. Megköszöntem, majd kiment. Felraktam vállfára a másik ruhámat, hogy berakjam a kocsiba. Telefon, pénz, a másik kiegészítőim a ruhához, pár dolog, egy kis táskába beleraktam, majd leindultam a nappaliba. Niall egy hatalmas "wow"-al fogadott, amin csak mosolyogtam. Enni nem bírnék enni, ezért nem is ettem semmit sem.Elköszöntem tőlük, bepakoltam a kocsiba, majd elindultam Hollywood felé.
Nem volt hosszú az út. A rövidebbiken mentem, ezért csak 15 perc volt. Hamar megtaláltam a helyszínt is. Bementem, hátra az öltözőmbe. Leraktam a cuccaimat, majd elindultam megkeresni a fiúkat. A színpadon voltak és hangoltak már. Köszöntem nekik, majd én is hangoltam velük. Beskáláztam, járkáltam fel-alá idegességemben, ittam egy energia italt, hogy legalább ne ájuljak ki a koncert közepénél.
- Helló Hollywood! Készen álltok? - kérdeztem már a színpadon állva és a visítozó tömeget figyeltem.
- Igeeeeeeen! - jött a válasz
- Akkor kezdjük egy kissé lassabb számmal. - mondtam, majd a zongora mögé ültem le és játszani kezdtem
Emeli Sande - Read All About It című számát.
Ezután  The Script ft will.i.am Hall of Fame közös számát énekeltem David-el. Igaz ő csak a dobosunk, de jó hangja van.
- Ki szereti Taylor Swift-et? - kérdeztem
- Ééééén! - jött a visítozó válasz.
- Akkor most jöjjön a legújabb száma, a We are never ever getting back together  - mondtam, majd énekelni kezdtem. Mindenki velem együtt énekeltem, ami jó volt és megmosolyogtatott. 

- És most jöjjön az én barátnőm bandájának a száma, a Little Mix - Wings  . - mondtam, majd elkezdék játszani a fiúk, én meg táncolva énekeltem. Jól éreztem magamat na !!
Mikor Perrie szólója jött volna, valaki hátul, elkezdte énekelni és a többiek visítoztak. Nem tudtam mi van itt, mikor meg nem láttam a lányokat feljönni Perrie után. Megöleltem őket, majd velük együtt énekeltem a dalt.
A dal után, mondták,hogy előadják az új számukat,én persze örömmel belementem. Leültem a zongora tetejére és hallgattam, néztem őket.
Ez után lett volna, hogy elmegyek átöltözni és addig a fiúk gitár, illetve dob szólója menne, de Perrie mondta itt vannak a fiúk is. Szóltam a többieknek is mi a tervem.
- Most egy kis szórakoztatás következik. Jöjjön 5 fiú,
DJ Malik ,DJ Tommo, DJ Payne, DJ Horan, and DJ Styles . ordítottam bele a mikrofonba. Erre mindenki hangos visítozásba kezdett.
Én a lányokkal addig lementem és gyorsba az öltöz
őmbe szaladtam átöltözni.  

Co02  Egy fehér, kék pillangó mintás ujja nélküli felsőt, rá egy sötét kékes kardigánt, aminek a derekánál egy fekete öv volt, hozzá egy lila csőfarmert és egy vajszínű platform talpú magassarkú cipőt. Hozzá egy vajszínű sapi és egy 3 csillagos fülbevaló.
Igyekeztem gyorsan vissza, mert a fiúk nem nagyon fogják húzni az időt. Mikor visszaértem, pont akkor jöttek lefelé a színpadról és Harry-n nem volt ing. Néztem egy nagyot az szent. Nyomtam egy csókot Louis-nak, majd vissza is mentem a helyemre. 
- Remélem a fiúk felnyomták a hangulatot. - mondtam mosolyogva a mikrofonba. 
- Most pedig egy kis Avril jöjjön. - mondtam , majd a fiúk el is kezdték a Smile  számot.
- Ez a szám biztosan ismerős lesz hátul a fiúknak. De remélem nektek is ismerős lesz és velem együtt tomboltok rá. - mondtam , majd el is kezdtük a Kings Of Leon - Use Somebody  című számot.

- Most picit lelassulunk. Jöjjön a kedvenc unokatesóm egyik száma, a Give Your Heart a Break  - mondtam a mikrofonba és elkezdtük a dalt.
A dal végén kissé megkönnyeztem. Nem tudom mért, de rám jött a sírhatnék. Talán a dal miatt, vagy, hogy már nagyon rég nem találkoztam Demi-vel és ez hiányzott nagyon is.

- Ne haragudjatok, hogy sírok itt nektek, de nem tudom mi lett velem. - nevettem saját magamon, miközben törölgettem a könnyeimet
Miután "megnyugodtam", elővettem az egyik gitárt, a nyakamba akasztottam és leültem egy székre. 
- Most következzen egy szerintem szép szám és kicsit régi is. Bryan Adams - Heaven  című száma szóljon most.
Elkezdtem játszani a gitáron, majd Rayen is becsatlakozott hozzám. Először én kezdtem énekelni, majd ő, aztán közösen is. Igaz nem duett, de így jobb szerintem. A dal végén, felálltam a székről és mindenki tapsolt meg ujjongott. Csak mosolyogtam az egészen.
- Az utolsó dal legyen egy pörgős nóta.  A másik öt hülyém.- mondtam beleordítva a mikrofonba és elkezdtük játszani  a
The Wanted - Glad You Came  című számát.
Ugráltam közben, táncoltam és énekeltem is közben. Szóval jó volt.
-Sajnos vége van. De a következő fellépésünkön találkozunk. Sziasztok! Jó éjszakát Hollywood! - ordítottam a mikrofonba, majd legyúltak a fények. Lementem a színpadról, ahol a fiúk már ott voltak Perrie-vel, Lizzy-vel és egy ismeretlen,de kicsit ismerős csajjal. Odamentem hozzájuk,majd megcsókoltam Louis-t a többiekre meg csak mosolyogtam. Később kiderült, a csaj, Harry "barátnője". Még nem mondható annak, mert 1 hete vannak együtt. Na kíváncsi leszek én erre. Remélem nem akarja dobni Harry, mert fejen vágom. 
- Jenna! - nyújtotta a lány a kezét.
- Rosabell, de hívj csak Bell-nek. -fogadtam el a kezét mosolyogva

Ezek után még beszélgettünk egy kicsit, míg a fiúk összepakoltak. Igaz nem velük megyek, de teljesen mindegy volt. Összepakoltam az öltözőbe, bepakoltam a kocsiba, jött velem Lizzy, mert ő a fiúkkal jött, de jön velem haza, meg Niall és Lou is velünk jött. A többiek külön. Átadtam Lou-nak a kormányt, bár nem szívesen, mert ahogy vezet. Mármint amit a fiúk mondtak abból ítélek. 5 perc után be is aludtam. Kifárasztott ez a mai nap az szent. Nem tudom, hogy kerültem az ágyamba, de éreztem tisztán, ahogy zötyögünk az úton.
Mikor kinyitottam a szememet, Lou pont akkor rakott le az ágyra. Nem eresztettem el a nyakát. Nem engedtem, hogy hazamenjen. Ma itt alszik velem. De mivel nem hozott ruhát, akkor is marad. Nyöszörögve kimásztam az ágyamból,hogy átöltözzek. Gyorsba lezuhanyoztam, felvettem a bugyimat, rá meg egy kinyúlt, elkopott, régi pólómat. Világoskék színű és valami mesefigura és felirat van rajta. nem tudom már mi, úgy el van kopva, de jó aludni benne.
Lou is elment letusolni, hogy kijöttem. Én addig befészkeltem magam az ágyba és melegedtem. Mikor kijött, a lélegzetem is elállt. Egy szál boxerben, és azok a felsőtestek. Rögtön el is takartam a szememet. Ezen meg csak röhögött.
- Már idenézhetsz! - mondta nevetve miután beszállt mellém az ágyba és betakarózott.
- De olyan.... - nem tudtam megszólalni, mert megcsókolt.

- Jó éjt Szerelmem! - mondta mosolyogva

- Jó éjt Boo Bear! - mondtam nevetve, majd a mellkasára feküdtem
és így aludtam el.